Regisztráció
|
Belépés
Főoldal
Számítógép, laptop
Mobil
Keresőoptimalizálás
Digitális Technika
Játék
Videók
Itt az első hivatalos fotó az LG Miracle-ről
Már decemberben elterjedt a híre, hogy az LG új Windows Phone 7.5 Mango alapú okostelefonon dolgozik, a Miracle első hivatalos fotójáig azonban mostanáig kellett várni.
Személyre szabott találati listát tesz lehetővé a Google+
Újabb újdonságot vezetett be a Google, január elejétől ugyanis a kereső használatakor az első találatok között szerepelnek azok a tartalmak, melyeket a Google+ szolgáltatásban szereplő ismerőseink készítettek, illetve osztottak meg.
Már készülőben az Asus Transformer Prime utódja
Kiszivárgott néhány kép az Asus készülőfélben lévő új táblagépéről, a TF300T-ről, mely a Transformer Prime olcsóbb utódjaként jelenhet meg a piacon.
Szupervékony Androidos telefon a NEC kínálatában
Nemrég mutatták be Japánban a NEC Android-alapú, szupervékony okostelefonját, a Medias ES N-05D-t, mely a vízzel szemben is ellenáll.
Tegra 3-as készülékekre jön a Flatout: Stuntman
A PC-s játékközönséget már meghódította, most a Tegra 3-as processzorral ellátott, Android rendszert futtató készülékek tulajdonosait célozza meg a Flatout című roncsderbi.
Telefonhívás és 3G a Mercury mTab Neo-val
Funkcióban többet, teljesítményben viszont valamivel kevesebbet nyújt a 2011 negyedik negyedévében kiadott Mercury mTab-hoz képest az új Neo modell.
Sony S1 és S2 tabletek - érdekes bróbálkozás
Hamarosan érkezik a Casio EXILIM EX-ZR10
Felszínre került a BlackBerry 9670 első videója
A Fujitsu bemutatta a Lifebook T580-at
Sony Vaio X áttekintés
Gamerek számára készült a Logitech Z506
Bezár / Mutat
Címkék
: Olive-Pad-VT100
Megérkezett India legelső 3.5G táblája
2010. júl. 24., szombat, 14.54.20
Az Olive Pad VT100 az Olive Telecom - nál kapható...
Legfrissebb IT állások
Rendszergazda (Országos)
Folyamat - és rendszerintegrátor (Győr-Moson-Sopron)
PHP programozó (Pest)
Ügyfélszolgálati munkatárs (Pest)
Rendszergazda (Pest)
PHP FEJLESZTŐ (Pest)
SITEBUILDER (Pest)
SZOFTVERFEJLESZTŐ (Pest)
SENIOR PHP ALKALMAZÁS FEJLESZTŐ (Pest)
Keresés
Címkefelhő
Android
(138)
,
Samsung
(129)
,
PlayStation 3
(90)
,
Xbox 360
(85)
,
HTC
(69)
,
Windows 7
(69)
,
LG
(59)
,
Motorola
(56)
,
Wi-Fi
(46)
,
Intel
(46)
,
ASUS
(42)
,
Nokia
(41)
,
GPS
(38)
,
iPhone
(38)
,
Android 2.2 Froyo
(37)
,
PC
(35)
,
Android 2.1
(33)
,
Google
(32)
,
Android 2.2
(32)
,
Intel Core i7
(31)
TECHNIKA.us
Kapcsolatfelvétel
|
Adatvédelemi nyilatkozat
|
Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright -
www.mconet.hu
Regisztráció a hozzászólásokhoz
Felhasználó név:
Teljes Név:
Jelszó:
Jelszó újra:
E-mail cím:
Regisztráció