A Marvell bemutatta 99 dolláros tábláját
2010. márc. 21., vasárnap, 16.09.49 CET

A 2010-es év úgy tűnik, hogy az Internet/multimédiás táblák éve lesz. A sort az Apple nyitotta meg az iPad-el, mára már pedig egyre több cég készíti el a saját kis tábláját. A Marvell is úgy döntött, hogy elkészít egy ilyen táblát, amely jóval a piaci ár alatt fog lenni, és mindössze 99$ az ára.
A Moby egyenlőre még csak prototípus állatpotban van, de a vezetőség azt ígérte, hogy hamarosan a boltokba kerül, csak vannak még rajta olyan dolgok, amin finomítani kell. A cég legfőbb célja az oktatás megreformálása lesz az eszközzel, a diákság tanulmányainak megkönnyítése. 1.080p, azaz full HD minőségre lesz képes, ezen kívül 3D-s és teljes Flash Internet is lesz benne (utóbbit az iPad nem tudja).
Az energiát a Marvell ARMADA 600-as szérából már jól ismert forrás fogja szolgáltatni. Ez egy gigahertz-class processzor, amelynek rendkívül gyors a sebessége. Wi-Fi/Bluetooth/FM valamint GPS kapcsolódási lehetőség is lesz benne. Felépítése hasonló lesz az Android telefonokéhoz.
Ezek után jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy más hasonló eszközökben mi kerül 100.000 forintba és még annál is többe, amikor a Marvell ugyan azt a technológiát mindössze 99 dollárért (megközelítőleg 19.000 forint) kínálja? Ennyibe kerülne egy név?
PZ

A cég hivatalos logója

A Marvell már korábban is készített Android táblát
Az energiát a Marvell ARMADA 600-as szérából már jól ismert forrás fogja szolgáltatni. Ez egy gigahertz-class processzor, amelynek rendkívül gyors a sebessége. Wi-Fi/Bluetooth/FM valamint GPS kapcsolódási lehetőség is lesz benne. Felépítése hasonló lesz az Android telefonokéhoz.

A prototípus
Ezek után jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy más hasonló eszközökben mi kerül 100.000 forintba és még annál is többe, amikor a Marvell ugyan azt a technológiát mindössze 99 dollárért (megközelítőleg 19.000 forint) kínálja? Ennyibe kerülne egy név?
PZ
Szóljon hozzá!
Dátum: 2010-03-21 16:11:01
pappzolika írta:
Elérhető ár, jó minőség. Nekem bejön! :)
Információ:
Itt az első hivatalos fotó az LG Miracle-ről
Személyre szabott találati listát tesz lehetővé a Google+
Már készülőben az Asus Transformer Prime utódja
Szupervékony Androidos telefon a NEC kínálatában
Tegra 3-as készülékekre jön a Flatout: Stuntman
Telefonhívás és 3G a Mercury mTab Neo-val