A PlanOn PrintStik-je a világ legkisebb hordozható nyomtatója
2010. febr. 20., szombat, 23.37.45 CET

Persze nyilvánvaló, hogy a papír egy idő után kifogyik és újra kell tölteni. A Printstik egyébként csak Windows operációs rendszerrel rendelkező számítógépekkel és laptopokkal, BlackBerry-kkel illetve Pocket PC-kkel kompatibilis, na és persze az Appla Mac rendszerekkel is. Ez utóbbi lehetővé teszi a mobilról történő nyomtatást.
Természetesen a megszokott szabványméretben képes nyomtatni, de inkább a kisebb, notesz szerű oldalak nyomtatására ajánlott. Ha már hordozható, akkor egyértelmű, hogy nem igényel semmiféle konnektort a működtetése. Van egy saját, beépített akkumulátora. A cég korábbi mini nyomtatói (PS900, PS905ME valamint a PS910ME) nem rendelkeztek saját akkumulátorral.
Ha rápillantunk egy előző modellre, például a PS900-asra, akkor megfigyelhető a fejlődés, hiszen ez a korábbi modell még csak USB-n keresztül volt képes kapcsolódni, míg a PrintStik már Bluetooth-os. Lássuk a termék legérdekesebb tulajdonságát: a méretét. A nyomtató szinte egy zsebben is elfér, hiszen 1 x 2 x 11 inch-es a nagysága.
A febontás is rengeteget javult. Míg a cég korábbi rekordere 400, addig a PS950 (PrintStik950) már 600 dpi felbontásra képes. A korábbi modellek természetesen még mindig elérhetőek a korábbi áraikon. A PS950 349 dollárba, azaz körülbelül 67.000 forintba kerül.
PZ

A méretarányok jól látszanak

Egy korábbi, még USB kábellel működő mini nyomtató a PlanOn-tól
Ha rápillantunk egy előző modellre, például a PS900-asra, akkor megfigyelhető a fejlődés, hiszen ez a korábbi modell még csak USB-n keresztül volt képes kapcsolódni, míg a PrintStik már Bluetooth-os. Lássuk a termék legérdekesebb tulajdonságát: a méretét. A nyomtató szinte egy zsebben is elfér, hiszen 1 x 2 x 11 inch-es a nagysága.

Nincsen túlbonyolítva gombok ezreivel
A febontás is rengeteget javult. Míg a cég korábbi rekordere 400, addig a PS950 (PrintStik950) már 600 dpi felbontásra képes. A korábbi modellek természetesen még mindig elérhetőek a korábbi áraikon. A PS950 349 dollárba, azaz körülbelül 67.000 forintba kerül.
PZ
Szóljon hozzá!
Dátum: 2010-02-20 23:39:40
Nekem tetszik. Kíváncsi lennék rá, hogy meddig bírja az akksija.
További hírek:
Információ:
Az Acer Aspire 5745P érintőképernyővel lett ellátva
Az LG GW370 Rumor Plus már az ajtóban áll
A LaCie legújabb USB-je nevetségesen kicsi
Megérkezett a Toshiba Folio 100 Tegra 2
Hamarosan érkezik a Sony Ericsson A8i
A Toshiba két új Camileo-t mutatott be az IFA-n