A Santok megalkotta az SMC1000 Boombox-ot
2010. márc. 18., csütörtök, 15.38.24 CET

A Santok új eszköze természetesen nem egy átlagos iPhone/iPod dokk, hanem annál sokkal több. SRS képességgel is rendelkezik, ezen kívül pedig szinte mindent csatlakoztathatunk hozzá, nem csak iPhone/iPod-t. Beépített digitális óra, rádió, valamint beéípített óriási teljesítményre képes hangszórók.
Kapunk hozzá egy távirányítót, amellyel könnyedén kezelhetjük a szerkezetet. Úgynevezett "VFD" képernyővel rendelkezik, amelyen láthatjuk a hanghullámok erősségét. A külső igazán tetszetős, találhatunk rajta alumínium ötvözetet és műanyagot egyaránt. Senkit se tévesszen meg az, hogy csupán 12 watt a hangszórók teljesítménye, ugyanis ezek nem átlagos hangszórók.
Ezeken a különleges hangszórókon megszólaltathatunk bármit, amit csak akarunk. Talán ez a legnagyobb előnye az SMC1000-nek, ugyanis sokaknak elege van már abból, hogy sok cég csak azokra gondol, akiknek van valamilyen Apple készüléke.
Az alapáron felül majd vásárolhatunk hozzá limitált szériás távirányítót, valamint beépített rádiót is, mert egyébként a csatlakoztatott eszköz segítségével sugározza csak a rádiók adásait. Arról azonban, hogy mennyi az a bizonyos alapár, jelenleg még nincsenek információk.
PZ

iPhone-al

Az egyik vetélytárs a Logitech-től
Ezeken a különleges hangszórókon megszólaltathatunk bármit, amit csak akarunk. Talán ez a legnagyobb előnye az SMC1000-nek, ugyanis sokaknak elege van már abból, hogy sok cég csak azokra gondol, akiknek van valamilyen Apple készüléke.

Gyári csomagolásban
Az alapáron felül majd vásárolhatunk hozzá limitált szériás távirányítót, valamint beépített rádiót is, mert egyébként a csatlakoztatott eszköz segítségével sugározza csak a rádiók adásait. Arról azonban, hogy mennyi az a bizonyos alapár, jelenleg még nincsenek információk.
PZ
Szóljon hozzá!
Dátum: 2010-03-18 15:39:43
pappzolika írta:
Elég egyszerűre sikeredett!
Információ:
Már készülőben az Asus Transformer Prime utódja
Szupervékony Androidos telefon a NEC kínálatában
Tegra 3-as készülékekre jön a Flatout: Stuntman
Telefonhívás és 3G a Mercury mTab Neo-val
Olympus SZ-12 fényképező 24x-es optikai zoom-mal
Felturbózott Y470 laptop jön a játékosok számára