Az Amazon Graphite Kindle DX felfrissült
2010. júl. 1., csütörtök, 15.45.30

A Kindle DX eBook reader már régóta kapható, de a készítők úgy vélték, hogy most már szükség van egy kis frissítésre.
A DX még populárisabb, mint volt, kezelhetősége pedig sokkal egyszerűbb. A képernyő felbontása is javult, vagyis a képminőség jelentősen jobb lett. Ez annyit jelent, hogy 50%-al jobb kontraszttal rendelkezik a Kindle DX.
Többféle színben is megérkezik, ahogyan a neve is mutatja, az alapszín a grafitszürke lesz, de fehérben és feketében is kapható lesz. Ezen kívül kapunk hozzá egy kistáskát, mellyel könnyedén hordozhatjuk majd és szinte bárhová magunkkal vihetjük.
Hiába a nagy javulás, az árból is sikerült lefaragni, így az eddigi 489 dollár helyett (kb. 108.000 forint) csak 379 dollárt kérnek érte, amely körülbelül 83.000 forintnak felel meg.
PZ

Fehér színben

A külső egyébként nem változott
Többféle színben is megérkezik, ahogyan a neve is mutatja, az alapszín a grafitszürke lesz, de fehérben és feketében is kapható lesz. Ezen kívül kapunk hozzá egy kistáskát, mellyel könnyedén hordozhatjuk majd és szinte bárhová magunkkal vihetjük.

A tatyó jár hozzá
Hiába a nagy javulás, az árból is sikerült lefaragni, így az eddigi 489 dollár helyett (kb. 108.000 forint) csak 379 dollárt kérnek érte, amely körülbelül 83.000 forintnak felel meg.
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Már készülőben az Asus Transformer Prime utódja
Szupervékony Androidos telefon a NEC kínálatában
Tegra 3-as készülékekre jön a Flatout: Stuntman
Telefonhívás és 3G a Mercury mTab Neo-val
Olympus SZ-12 fényképező 24x-es optikai zoom-mal
Felturbózott Y470 laptop jön a játékosok számára