Az X2 bemutatta az iTablet-t
2010. febr. 7., vasárnap, 20.31.49 CET

Nos, a legtöbb hírt, amelyeket az iTable-ökrőll olvashatunk, az mind arról szól, hogy az Apple újabb alkotása. Nincs ez azonban így ezzel az úgynevezett X2-essel. Az Egyesül Királyságbeli cég, az X2 egy olyan táblát készített, amelynek Windows 7-es operációs rendszere van.
Itt volt már az ideje annak, hogy az Apple kapjon egy hozzá méltó ellenfelet, ugyanis ennek a táblának a tudása legalább akkora, mint az Apple iTablet-é. A szóbeszédek szerint jobb az iPad-nál is. Az X2-es iTablet szíve egy 1.6 GHz-es Intel processzor. Kétféle méretben lehet majd választani, a kisebbik 10.2 inch-es, míg a nagyobbik 12.1 inch-es képernyő mérettel rendelkezik.
Vastagsága 35 mm, kapacitása pedig 250GB. Rendelkezik 3G chip-el és Bluetooth-al is. Három darab USB port található rajta, ezen kívül HDMI kimenet és egy 1.3 megapixeles webkamera is fellelhető benne. Szinte mindent meg tudunk vele csinálni, amit egy laptop-al meg tudunk.
Az iTablet X2 áráról jelenleg még nem tudunk semmit, de a cég képviselői azt nyilatkozták, hogy úgy próbálják majd kikalkulálni az árat, hogy az az iPad árát ne érje el, ezzel is azt példázzák, hogy ki szeretnék ütni az Apple-t ebből a versenyből.
PZ

Az X2-es jól láthatóan nem kicsi

Mindezt tudja az X2-es is
Vastagsága 35 mm, kapacitása pedig 250GB. Rendelkezik 3G chip-el és Bluetooth-al is. Három darab USB port található rajta, ezen kívül HDMI kimenet és egy 1.3 megapixeles webkamera is fellelhető benne. Szinte mindent meg tudunk vele csinálni, amit egy laptop-al meg tudunk.

Az Apple alkotása
Az iTablet X2 áráról jelenleg még nem tudunk semmit, de a cég képviselői azt nyilatkozták, hogy úgy próbálják majd kikalkulálni az árat, hogy az az iPad árát ne érje el, ezzel is azt példázzák, hogy ki szeretnék ütni az Apple-t ebből a versenyből.
PZ
Szóljon hozzá!
Dátum: 2010-02-07 20:36:40
Itt volt már az ideje, hogy méltó ellenfelet kapjon az Apple! Gratulálok!
További hírek:
Információ:
Az Enspert bemutatta új tábláját
Kanadába is megérkezik a Motorola i1
A Sony az IFA-n felfedte legújabb projektorát
A Samsung bemutatta a stílusos SF és NF szériát
Hamarosan érkezik a Samsung Wave 723
A Sony az IFA 2010-en felfedte új képkeretét