Két új egeret fedett fel a Razer
2010. okt. 6., szerda, 16.43.59

Hasonló Razer alkotással már találkozhattunk, amely szintén a Naga névre hallgatott. Az egerek a Naga Molten nevet kapták.
Különlegességük a külsejükben rejlik. Fekete alapon vöröses, lángszerű minták, a másik egéren pedig egy műholdas képhez hasonló kép látható, szintén fekete alapon. Az új egerek nem vezeték nélküliek, vagyis Wi-Fi konnektivitás sem található bennük, de USB csatlakozóval könnyedén lehet őket csatlakoztatni.
Nem szükséges semmilyen telepítő program ahhoz, hogy használatba tudjuk őket venni. A másik különleges dolog, ami egyből szembetűnik, hogy az oldalukon gombok találhatóak. Ezeken a gombokon 1-12-ig számok találhatóak, amelyek a játékok játszásakor illetve számológép használatakor nyújthatnak nagy segítséget.
Az árukra egyáltalán nem lehet majd panasz, ugyanis 79.99 dolláros áron kerülnek a majd a boltokba, ami átszámítva kb. 17.600 forintnak felel meg. Azt, hogy pontosan mikor érkeznek, még nem lehet tudni.
PZ

A két új modell

Az előző Razer Naga
Nem szükséges semmilyen telepítő program ahhoz, hogy használatba tudjuk őket venni. A másik különleges dolog, ami egyből szembetűnik, hogy az oldalukon gombok találhatóak. Ezeken a gombokon 1-12-ig számok találhatóak, amelyek a játékok játszásakor illetve számológép használatakor nyújthatnak nagy segítséget.

Összesen 17 gomb van rajta
Az árukra egyáltalán nem lehet majd panasz, ugyanis 79.99 dolláros áron kerülnek a majd a boltokba, ami átszámítva kb. 17.600 forintnak felel meg. Azt, hogy pontosan mikor érkeznek, még nem lehet tudni.
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Időjárásálló fotógép jön a Pentax-tól
Hamarosan befut a Sony Xperia P
Baidu Changhong H5018 - 100 GB online tárhellyel
Ivy Bridge processzorral jön a Panasonic újdonsága
Japánban debütál a Fujitsu új zászlóshajója
Két Xperia modellel újít a Sony