Limitált szériás Pioneer DJ fejhallgató érkezik
2010. okt. 15., péntek, 11.18.40

A DJ-k világában már az is sokat jelent, hogy Pioneer, de ezt a fejhallgatót még a profik is istenítik, semmilyen panaszt nem lehetett rá eddig hallani.
Az eredeti kivitel, a HDJ-1000 ezüst színű, az új limitált szériás fejhallgató pedig a HDJ-1000G névre hallgata. A G annyit jelent a nevében, hogy golden, vagyis arany színű. Csatlakoztatása egyszereű, jack dugó van a végén. Nem csak lemezlovasok használhatják azonban, ha valakinek elnyeri a tetszését, akkor otthoni használat során is tökéletesen tudja alkalmazni. Persze nincs ráírva a dobozára, hogy Windows kompatibilis, de ez semmit nem jelent.
A hangzásáról egyszerűen nincs mit mondani, a neve már egyfajta minőségi garanciát biztosít. A fejhallgató úgy lett kialakítva, hogy tökéletesen illeszkedjen a fülhöz, így a külső zajok nem szűrődnek át munka közben és zavartalanul lehet vele dolgozni. Hangzása a hagyományos, 2.1-es rendszeren alapul. Ezt azért kell kikötni, mert vannak már 5.1-es fejhallgatók is a piacon.
Az új, limitált példányszámban elkészülő HDJ-1000G decemberben kerül majd a boltok polcaira, méghozzá 209 dolláros áron. Ez megközelítőleg 42.000 forintnak felel meg, vagyis abszolút nem drága DJ szemszöggel nézve.
PZ

Az eredeti, ezüst színű kivitel

Munka közben
A hangzásáról egyszerűen nincs mit mondani, a neve már egyfajta minőségi garanciát biztosít. A fejhallgató úgy lett kialakítva, hogy tökéletesen illeszkedjen a fülhöz, így a külső zajok nem szűrődnek át munka közben és zavartalanul lehet vele dolgozni. Hangzása a hagyományos, 2.1-es rendszeren alapul. Ezt azért kell kikötni, mert vannak már 5.1-es fejhallgatók is a piacon.

Szintén az előző kivitel
Az új, limitált példányszámban elkészülő HDJ-1000G decemberben kerül majd a boltok polcaira, méghozzá 209 dolláros áron. Ez megközelítőleg 42.000 forintnak felel meg, vagyis abszolút nem drága DJ szemszöggel nézve.
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Időjárásálló fotógép jön a Pentax-tól
Hamarosan befut a Sony Xperia P
Baidu Changhong H5018 - 100 GB online tárhellyel
Ivy Bridge processzorral jön a Panasonic újdonsága
Japánban debütál a Fujitsu új zászlóshajója
Két Xperia modellel újít a Sony