2011-ben érkezik az Infamous 2
2011. február 15. 15:24

2011-ben érkezik az Infamous 2
A játék természetesen a 2009-ben megérkezett játék folytatása lesz majd, szintén a Sucker Punch stúdió jóvoltából...
Az előző játékban, az Infamous első részében jócskán találhattunk hibákat, melyek miatt a játék nem is lett igazi világsiker, főleg Európában nem volt kelendő.

Infamous
Részletes grafikára számíthatunk

Mindez olyannyira igaz, hogy nálunk Magyarországon például szinte teljesen ismeretlen volt a játék. A már említett hibák persze nem olyan eget rengetőek, kicsit talán túlzás is, hogy a játék ezek miatt a hibák miatt nem lett világsiker. A játék még mindig  Cole-ról fog szólni, ő a mi főhősünk, aki emberfeletti képességekkel van felruházva, tehát a játék egy szuperhősről szól. Az ő egyedülálló képessége, hogy képes uralni az elektromosságot.


Trailer

Ezt a tulajdonságát még az első részben kapta meg, a történet mindent elképesztő részletességgel mesél el. A második rész egyébként az első rész folytatása, így aki már ismeri az első részt, és játszott azzal, a második részben már sokkal könnyebben fog tájékozódni. A játék csak PlayStation 3-on fog majd megjelenni, de azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor. Az elektromosság uralása mellett a második részben Cole újabb fegyverekkel is rendelkezni fog, viszont ezekről a fegyverekről részleteket nem árultak még el.

Fentről
Magaslati levegő

A játékról már rengeteg kép kering az Interneten, valamint jó néhány fórum is elindult már a hírrel kapcsolatosan. A készítők azt ígérték, hogy a korábbi hibákat kiküszöbölik, és a grafika is sokkal jobb lesz majd.

PZ

Szóljon hozzá a játékhírek Fórumon!

Játékhírek Online -
www.jatekhirek.hu



Szólj hozzá!