A GM kővetkező generációs gépjárműveiben már elérhető lesz az internet
2009. november 02. 16:56

A GM kővetkező generációs gépjárműveiben már elérhető lesz az internet

A világ, amelyben élünk egyre jobban függ az internettől, ezért törekszenek a légitársaságok arra, hogy internet elérhetőséget biztosítsanak az utasok számára. Most úgy tűnik az autó gyártok is csatlakoznak és nonstop internet elérhetőséget fognak biztosítani ügyfeleik számára.

Az első cég, amely bejelentet, hogy előehetővé teszi a szolgáltatást ügyfelei számara az a General Motors. Elsőként a Buick, Cadillac, Chevrolet és a GMC modellekben lesz majd elérhető a Wi-Fi internet.

 

Autonet által kifejlesztet router 

Autonet által kifejlesztet router

 

Az amerikai autógyártó, a General Motors már alá is irt egy szerződést az Autonet válalatal, amely gyártani fogja az internet hozzáférést, biztosító készülékeket. Az Autonet által kifejlesztet router működik 2.5G-és és 3G-és hálózatokkal is, a bejövő jeleket pedig Wi-Fin keresztül teszi elérhetővé más készülékek számára.

 

Az internet Chevrolet modellekben is elérhető lesz   

Az internet Chevrolet modellekben is elérhető lesz

 

„Az ügyfelek kilencven százaléka szívesében internetezik filmnézés helyett." nyilatkozta Sterling Pratz az Autonet Mobile képviselője. „Az ügyfeleink szeretnék, hogy a legnagyobb internetes márkák, a YouTube, a FaceBook és FlyCast internetes rádió elérhető legyen a személygépjárműben is."

 

 

 

Természetesen a járművezetők, akik szeretnék ezt a szolgáltatást elérni az új autójukban, figyelembe kell venniük azt a tényt, hogy a start Autonet előfizetések mintegy 29 dollárba kerülnek hónaponként, de biztos vagyok benne, hogy sok ember ki fogja fizetni ezt a összeget figyelembe véve a szolgáltatás rengeteg előnyét.

GB-MConet 

Technika Online - www.technika.us
Technika 
Fórum



Szólj hozzá!