A Tachyon bejelentette legújabb kameráját
2010. október 21. 16:55

A Tachyon bejelentette legújabb kameráját
A Tachyon XC HD-ról van szó, amely egy igazi akciókamera lesz...
Az új kamera, ahogyan a neve is mutatja, HD minőségű videóanyagot lesz képes rögzíteni, azaz 720 pixeles felbontásban dolgozik majd.

Tachyon
Az XC HD így mutatkozott be

A Tachyon korábban is gyártott illetve gyárt is hasonló kamerákat, amelyeket szinte bármire lehet rögzíteni, így például bukósisakra, vagy ahogyan a legújabb eszközt mutatták be, egy puskára. Az új XC HD külseje szinte teljesen megegyezik az elődjének a külsejével, de teljesítménye nagyban eltér attól.


Trailer

Az új XC HD vízálló, így vízalatti eseményeket is rögzíthetünk vele. Ütésállósága semmivel nem különb, mint általános társaié, így elejtése esetén ugyan úgy bajban vagyunk, mint egy sima kameránál. A kamerával képeket nem készíthetünk, csak és kizárólag videókat, hiszen ez a funkciója, erre a célra készítették el. Az operációs rendszereket illetően csak annyit, hogy teljesen Windows kompatibilis.

HD
A sima XC

A pontos érkezési dátumot egyelőre nem közölték, azt viszont már tudjuk, hogy 180 dolláros áron (körülbelül 36.000 forint) kerül majd fel a boltok polcaira.

PZ

Szóljon hozzá a Techika online Fórumon!



Szólj hozzá!