A T-Mobile-hoz érkezik a Bold 9700
2010. máj. 28., péntek, 22.27.00

A BlackBerry Bold 9700 fehér színű kivitele nemrégiben jelent meg, és június 9-től (szinte a Garminefone-al egy időben) már a T-Mobile üzleteiben is kapható lesz. Mindössze 99.99 dollárt kell majd érte fizetni (persze két év hűségnyilatkozattal).
Ez a mindössze 100 dollár (kb. 22.000 forint) a legfejlettebb Android technológia használatára jogosít majd fel bennünket. A telefont különösképpen nem kell bemutatni, hiszen korábban már beszámoltunk róla, hogy az AT&T-nél már kapható, és ott minden fontosabb technikai adat szerepel.
Ha valaki nem szeretne hűségnyilatkozatot aláírni, de ez a készülék kell neki és a T-Mobile-nál szeretné megvásárolni, akkor mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis hűségnyilatkozat nélkül 449.99 dollárba kerül, amely átszámítva körülbelül 100.000 forintot jelent.
A BlackBerry alkotása GPS-es, találhatunk benne időjárás előrejelzőt, természetesen van benne IM rendszer és még sok egyéb hasznos alkalmazás. A készülék biztosan sikeresebb lesz, mint a fekete társa volt.
PZ

Fehérben nagyon elegáns

A nevét mutatja, hogy ezt a videót már több tízezren látták
Ha valaki nem szeretne hűségnyilatkozatot aláírni, de ez a készülék kell neki és a T-Mobile-nál szeretné megvásárolni, akkor mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis hűségnyilatkozat nélkül 449.99 dollárba kerül, amely átszámítva körülbelül 100.000 forintot jelent.

Fekete színben már eddig is kapható volt
A BlackBerry alkotása GPS-es, találhatunk benne időjárás előrejelzőt, természetesen van benne IM rendszer és még sok egyéb hasznos alkalmazás. A készülék biztosan sikeresebb lesz, mint a fekete társa volt.
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Itt az első hivatalos fotó az LG Miracle-ről
Személyre szabott találati listát tesz lehetővé a Google+
Már készülőben az Asus Transformer Prime utódja
Szupervékony Androidos telefon a NEC kínálatában
Tegra 3-as készülékekre jön a Flatout: Stuntman
Telefonhívás és 3G a Mercury mTab Neo-val