A Vizio idén új vizekre evez
2011. jan. 3., hétfő, 16.31.50 CET

Természetesen ez marad továbbra is a legfőbb profiljuk, azonban 2011 nyarán egy Android telefonnal és egy Android táblával rukkolnak majd elő.
A prototípusokat már el is készítették, a tábláról és a telefonról is vannak már képek az Interneten. Külsejük abszolút megnyerő, teljesítményükről azonban egyelőre elég szűkszavúan nyilatkozott a Vizio. Ez azért van így, mert a nagy debütálást a CES 2011-re tervezik, ahol bemutatják majd a táblát és a telefont is. Itt ki is lehet majd őket próbálni, illetve megtudhatunk majd róluk minden szükséges információt. A cég Európában nem igazán ismert, azonban azt el kell mondanunk, hogy 2005-ben a Vizio az Egyesült Államokban a legtöbb televíziót adta el.
Az új telefon illetve tábla mint ahogyan azt már említettük, Android operációs rendszerrel fog megérkezni, azt viszont nem mondták még el, hogy melyik verzióval. A tábla 8 inch-es érintőképernyővel érkezik majd, valamint két kamerával. Lesz rajta továbbá HDMI kimenet és Wi-Fi konnektivitás is, de többet nem is közöltek róla. A telefon 4 inch-es képernyőmérettel, egy 5 megapixeles kamerával, és egy 0.3 megapixeles másodlagos kamerával fog megérkezni, de többet erről sem árultak el a Vizio-nál.
PZ

Tetszetős külsővel érkeznek majd

Vizio GV47LF

Szintén egy Vizio LCD tv
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Időjárásálló fotógép jön a Pentax-tól
Hamarosan befut a Sony Xperia P
Baidu Changhong H5018 - 100 GB online tárhellyel
Ivy Bridge processzorral jön a Panasonic újdonsága
Japánban debütál a Fujitsu új zászlóshajója
Két Xperia modellel újít a Sony