Az O2-hoz is megérkezik a Galaxy Tab
2010. okt. 29., péntek, 05.30.13

November 1-től kezdődően lesz elérhető a tábla. Két évre kell majd hűségnyilatkozatot aláírni, és az ára is igen alacsony.
A tábla mint ahogyan azt már említettük, a legtöbb telefonos szolgáltatónál már kapható. Magyarországon is meg lehet vásárolni, de itt nem telefonos szolgáltatóknál lehet megvásárolni. Az ára még mindig 190.000 forint körül mozog.
A Samsung táblájáról már mindent tudunk, az is kiderült, hogy a piac legsikeresebb táblájává nőtte ki magát. Ez nem csoda, hiszen ára az Apple iPad ára alatt van, teljesítménye pedig megközelíti az iPad teljesítményét, sőt bizonyos szempontokban felül is múlja azt. Az O2-hoz is 180.000 forint körüli áron érkezik meg, ha nem írunk alá hűségnyilatkozatot.
PZ

Szemből és hátulról

Demó videó

Teljesen egyedi külső
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Időjárásálló fotógép jön a Pentax-tól
Hamarosan befut a Sony Xperia P
Baidu Changhong H5018 - 100 GB online tárhellyel
Ivy Bridge processzorral jön a Panasonic újdonsága
Japánban debütál a Fujitsu új zászlóshajója
Két Xperia modellel újít a Sony