Csak januárban érkezik meg a Nokia E7
2010. nov. 23., kedd, 22.21.44 CET

A készülékről korábban már mi is beszámoltunk, így már ismerős lehet. Vannak kimelekedő tulajdonságai, de összeségében nézve egy sima felső kategóriás készülék.
A kategóriáját jól jelzi az ára, az Expansys-hez januárban érkezik majd meg 930 dolláros áron, ami átszámítva körülbelül 188.000 forintnak felel meg. A készülék többféle színben is megérkezik majd, eddig 4 színt ismerhettünk meg, amelyek a világoskék, a szürke, a zöldes és réz árnyalatú készülékek. Ez persze nem azt jelenti, hogy például feketében nem lesz megvásárolható, ugyanis a Nokia-nál még nem közölték, hogy hányféle színben lesz elérhető az új E7-es.
A készülék egy AEM 11-es, 680MHz-es processzorral rendelkezik. Érintőképernyője 4 inch-es, 360 x 640 pixel felbontású valamint 16 millió színű. A készülék természetesen 3G-s, HSDPA sebessége 10.2 Mbps, HSUPA sebessége pedig 2 Mbps. A készülék memóriája természetesen bővíthető, méghozzá microSD memóriakártyával egészen 32GB-ig. A telefonban Wi-Fi 802.11b/g/n, Bluetooth 3.0 valamint GPS is van. A GPS A-GPS támogatottságú és Ovi Maps 3.0-ás.
A Nokia E7 belső memóriája már önmagában is elég nagy, ami az jelenti, hogy 16GB. RAM kapacitása 256MB, ROM kapacitása pedig 1GB. A készüléken microUSB 2.0 port van, végezetül pedig említsük meg a kameráját, amely 8 megapixeles, arcfelismerős, képstabilizátoros és HD minőségben képes videót rögzíteni.
PZ

Oldalirányban csúszik szét

Promó videó

Kék színben
A Nokia E7 belső memóriája már önmagában is elég nagy, ami az jelenti, hogy 16GB. RAM kapacitása 256MB, ROM kapacitása pedig 1GB. A készüléken microUSB 2.0 port van, végezetül pedig említsük meg a kameráját, amely 8 megapixeles, arcfelismerős, képstabilizátoros és HD minőségben képes videót rögzíteni.
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Időjárásálló fotógép jön a Pentax-tól
Hamarosan befut a Sony Xperia P
Baidu Changhong H5018 - 100 GB online tárhellyel
Ivy Bridge processzorral jön a Panasonic újdonsága
Japánban debütál a Fujitsu új zászlóshajója
Két Xperia modellel újít a Sony