Érkezik a Rugby II az AT&T-hez
2010. máj. 26., szerda, 18.19.27

Az AT&T kínálatában az új készülék június 6-án fog megjelenni ez az egyszerű (vagy legalábbis annak tűnő) kis telefon. A Rugby II külsejében szinte teljesen ugyan olyan lesz, mint a Rugby volt, viszont már a következő generációs Push to Talk-t tartalmazza.
Ez azt jelenti, hogy olyan GPS rendszer van benne (az előzőben is volt GPS) amely navigál minket a turn-by-turn módon. A telefon szétnyithatós marad, és 2 megapixeles kamerával fog rendelkezni. MicroSD memóriakártyával bővíthetjük majd a memóriáját, amely egyébként szinte elenyészően kicsinyke.
3G konnektivitás valamint quad-band GSM technológiát találhatunk benne. Mivel az AT&T-nél lesz kapható, AT&T Navigátor lesz benne, AT&T Video megosztás valamint AT&T Mobile Music. Csodákra nem lesz természetesen képes a készülék, ahogyan az előző sem volt, arról viszont nem nyilatkoztak, hogy ez is több színben lesz-e elérhető.
Azt viszont közölték a világgal, hogy mennyibe fog kerülni. Két éves hűségnyilatokattal lesz elérhető és 129.99 dollárt kérnek majd el érte, amely átszámítva körülbelül 29.000 forintnak felel meg.
PZ

Az előd sárga színben

A telefon szinte elnyűhetetlen
3G konnektivitás valamint quad-band GSM technológiát találhatunk benne. Mivel az AT&T-nél lesz kapható, AT&T Navigátor lesz benne, AT&T Video megosztás valamint AT&T Mobile Music. Csodákra nem lesz természetesen képes a készülék, ahogyan az előző sem volt, arról viszont nem nyilatkoztak, hogy ez is több színben lesz-e elérhető.

Szintén az AT&T kínálatában találhattuk meg
Azt viszont közölték a világgal, hogy mennyibe fog kerülni. Két éves hűségnyilatokattal lesz elérhető és 129.99 dollárt kérnek majd el érte, amely átszámítva körülbelül 29.000 forintnak felel meg.
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Itt az első hivatalos fotó az LG Miracle-ről
Személyre szabott találati listát tesz lehetővé a Google+
Már készülőben az Asus Transformer Prime utódja
Szupervékony Androidos telefon a NEC kínálatában
Tegra 3-as készülékekre jön a Flatout: Stuntman
Telefonhívás és 3G a Mercury mTab Neo-val