Nokia N8 áttekintés
2010. dec. 25., szombat, 19.02.51 CET

A nagy sikerekig azonban elég sokat kellett várni, ugyanis októberben került a boltokba a készülék, viszont a nagy extázis valóban nem maradt el.
Ez nem is csoda egy ilyen készülék esetében, hiszen a tökéletes formavilág ötvöződik korunk technikai elvárásaival. A 113.5 x 59.0 x 12.9 mm-es méretekkel rendelkező, 135 grammos Nokia 5 féle színben kapható, amelyek a kék, fehér, szürke, citromsárga illetve narancssárga árnyalatok. Egy 3.5 inch-es érintőképernyővel látták el, amely 360 x 640 pixel felbontású illetve 16 millió színű. A képernyő tökéletes működéséért több szenzor is felel, így a már jól ismert proximity szenzor is van benne.
Ahogyan azt a Nokiáknál már megszokhattuk, nem Android operációs rendszer van rajta, hanem Symbian ^3 operációs rendszer. Ennek zökkenőmenetes működéséért egy ARM 11-es, 680 MHz-es processzor felel, de van az N8-ban 256 MB RAM illetve 512 MB ROM is. A készülék belső memóriája 16GB, ezt microSD memóriakártyával 32GB-ig lehet növelni, vagyis a 32GB-os kártyákat már nem ismeri fel. A készülék 3G-s, HSDPA sebessége rendkívül jó, 10.2 Mbps. A Nokia N8-ban GPRS, EDGE, Wi-Fi 802.11b/g/n illetve Bluetooth is található. A csatlakozási lehetőségeket nézve meg kell említenünk a 3.5 mm-es audio jack kimenetet valamint a microUSB csatlakozási lehetőséget is.
A telefonban található GPS A-GPS támogatottságú. Beépített kamerája lenyűgöző, 12 megapixeles és Carl Zeiss lencsével rendelkezik, továbbá autofocus-os, Xenon flash vakkus valamint arc és mosolyfelismerő rendszere is van. Videóanyagot 720p minőségben lehet vele rögzíteni 25 kép/másodperc sebességgel. A másodlagos kamera VGA felbontású.
PZ

5 féle színben

Demó videó

Ebben a két színben a legkedveltebb
A telefonban található GPS A-GPS támogatottságú. Beépített kamerája lenyűgöző, 12 megapixeles és Carl Zeiss lencsével rendelkezik, továbbá autofocus-os, Xenon flash vakkus valamint arc és mosolyfelismerő rendszere is van. Videóanyagot 720p minőségben lehet vele rögzíteni 25 kép/másodperc sebességgel. A másodlagos kamera VGA felbontású.
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Új okostelefonnal rukkolt elő az orosz MTS
Időjárásálló fotógép jön a Pentax-tól
Hamarosan befut a Sony Xperia P
Baidu Changhong H5018 - 100 GB online tárhellyel
Ivy Bridge processzorral jön a Panasonic újdonsága
Japánban debütál a Fujitsu új zászlóshajója