Software frissítésen esett át a Nokia 6700 classic
2010. jún. 30., szerda, 19.53.07

Az első Nokia 6700 classic még sokkal fejletlenebb volt, az új készülék már S40 platformmal érkezik meg és kibővült operációs rendszerrel.
A külsőn nem változtattak semmit, és az új készülék is a már megszokott 4 féle színben kerül majd a polcokra. Az alap dolgok megmaradtak, mint például a Bluetooth és az ilyesféle apróságok. Immáron sw13.10-es operációs rendszerrel van ellátva.
A GPS immáron ingyenes, vagyis turn-by-turn rendszerrel van ellátva. 5 megapixeles kamerája van LED autofocus-al. Az első Nokia 6700 egyébként 2009 májusában érkezett meg, vagyis a frissítésre több, mint egy évet kellett várni.
Az új készülék több telefonos cégnél is kapható lesz a napokban, így például az Orange-nál és a Telefonica Spain-nél, de több telefonos céghez is meg fog később érkezni.
PZ

Elegáns ezüst kivitel

Az előd már Magyarországon is bizonyított
A GPS immáron ingyenes, vagyis turn-by-turn rendszerrel van ellátva. 5 megapixeles kamerája van LED autofocus-al. Az első Nokia 6700 egyébként 2009 májusában érkezett meg, vagyis a frissítésre több, mint egy évet kellett várni.

4 féle színben
Az új készülék több telefonos cégnél is kapható lesz a napokban, így például az Orange-nál és a Telefonica Spain-nél, de több telefonos céghez is meg fog később érkezni.
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Tegra 3-as készülékekre jön a Flatout: Stuntman
Telefonhívás és 3G a Mercury mTab Neo-val
Olympus SZ-12 fényképező 24x-es optikai zoom-mal
Felturbózott Y470 laptop jön a játékosok számára
La Fleur kiadású Samsung Wave Y a Vodafone-nál
Lezárult egy fejezet az Angry Birds Rio-ban