Bezár / Mutat

Az Acer bemutatta 7 inch-es Android tábláját
2010. máj. 27., csütörtök, 16.20.51
Az Acer egymás után halmozza a meglepetéseket, most az új táblájukkal okoztak meglepetést...
A cég vezetője, Gianfranco Lanci olyan kis újdonságok után mutatta be az új táblát, mint a LumiRead e-book reader vagy az Acer Android telefon. Az Acer úgy tűnik, hogy mindenbe belekóstol egy picit, ugyanis érkezik a táblácska.

Kopasz feje
Gianfranco Lanci

Bár még ilyeneket nem lehet róla tudni, hogy mikor és mennyiért, azonban a vezérigazgató Gianfranco Lanci egy-két dolgot elárult már róla. Annyit már biztosan tudunk róla, hogy 3G-s lesz a tábla, így valószínűleg, sőt szinte 100%, hogy GPS is lesz benne. Visszatérve az érkezésre annyit mégiscsak tudunk, hogy az utolsó negyedévben kerül majd a boltok polcaira.


Android netbook-ot már dobtak a piacra

"Az Apple méltán kezdhet aggódni, ugyanis most valóban egy olyan tábla készül a piacra, amely überelheti az iPad-et," nyilatkozta Gianfranco Lanci. Be is mutatták egy kisebb közönség előtt, ők azon kevesek közé tartoznak, akik már tudnak róla valamit.

Telefon
Az Acer Android telefonja

Természetesen támogatni fogja a könyveket, a zenéket a filmeket valamint a zenéket is. Állítólag minden ismert fájl formátumot fel fog ismerni, de ezt mi csak néhány hónap múlva tudhatjuk meg.

PZ

Szóljon hozzá a Techika online Fórumon!


Címke:

Szóljon hozzá!
Belépés

TECHNIKA.us
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu