Elkészült az első két magos Snapdragon processzor
2010. szept. 9., csütörtök, 16.13.18

Eddig azonban nemcsak, hogy 1GHz-es volt a legnagyobb processzoruk, de ráadásul csak egymagosak voltak.
Az új Qualcomm azonban már 2 magos, ezen felül pedig 1.5GHz-es. Várhatóan rengeteg Android telefonba belekerül majd az új processzor, amely elképesztően gyorsság tudja majd tenni a különböző alkalmazásokat, de persze nem csak telefonokon, hanem Android táblákon is. Itt olyan táblára kell gondolni, mint például a Samsung Galaxy Tab, amely a napokban mutatkozott be.
A Qualcomm processzor majd csak a 2011-es évben fog megérkezni. Az új dual-core processzor NVIDIA Tegra 2 platformmal kompatibilis lesz. Ez a platform kerül bele a legtöbb telefonba és Android táblába. Az LG már be is jelentette, hogy Optimus névre hallgató smartphone-jába ezt az új fejlesztésű processzort kívánja beltenni.
Vélhetően az ilyen processzorral ellátott eszközök drágábbak lesznek, és az egy magos Qualcomm-ok is a forgalomban maradnak majd.
PZ

Bármilyen telefonba belefér majd

A Snapdragon standjánál
A Qualcomm processzor majd csak a 2011-es évben fog megérkezni. Az új dual-core processzor NVIDIA Tegra 2 platformmal kompatibilis lesz. Ez a platform kerül bele a legtöbb telefonba és Android táblába. Az LG már be is jelentette, hogy Optimus névre hallgató smartphone-jába ezt az új fejlesztésű processzort kívánja beltenni.

Nem nagyobb egy érménél
Vélhetően az ilyen processzorral ellátott eszközök drágábbak lesznek, és az egy magos Qualcomm-ok is a forgalomban maradnak majd.
PZ
Szóljon hozzá!
További hírek:
Információ:
Tegra 3-as készülékekre jön a Flatout: Stuntman
Telefonhívás és 3G a Mercury mTab Neo-val
Olympus SZ-12 fényképező 24x-es optikai zoom-mal
Felturbózott Y470 laptop jön a játékosok számára
La Fleur kiadású Samsung Wave Y a Vodafone-nál
Lezárult egy fejezet az Angry Birds Rio-ban